Nem tud leállni a Liu-utód, újabb csúcsot repesztett
Újabb országos csúcsot ért el 500 méteren a gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának calgaryi állomásán a júliusban honosított Kim Minszok.
Vas Kata Blanka szenzációs volt a hétvégén, de vasárnap már a világbajnokságon teker Franciaországban.
A belgiumi Maasmachelenben aratott szombati győzelme után Vas Kata Blanka vasárnap második lett a terepkerékpáros (cyclocross) világkupa-sorozat utolsó állomásán, a hollandiai Hoogerheidében, ezzel az összetett versenyben bronzérmesként zárt. A Team SD Worx-Protime magyar biciklisének vasárnap a tét az összetett dobogó volt, hiszen reggel még a 4. helyen állt. Blanka remekül kapta el a rajtot, a második körben már a harmadik helyen tekert, és miután ketten is buktak előtte, az utolsó kört a másodikként kezdte meg. A holland Lucinda Brand magabiztos fölénnyel diadalmaskodott, ezzel idénybeli mind a 27 eddigi versenyén dobogóra állhatott, Vas pedig – akárcsak tavaly – második lett Hoogerheidében, ezzel megszerezte az összetett harmadik helyét. A vk-szezont három dobogós helyezéssel zárta: szombati sikere és a friss második helye mellett Besanconban harmadik lett.
Vas bronzérme egészen elképesztő történelmi tett!
„Nagyon elégedett vagyok, örülök az eredménynek. Boldog vagyok, hogy három év után sikerült újra nyernem a sorozatban. Sokat edzettem ezekre a futamokra, a belgiumi pályát ötször is megnéztem. Nagyon nehéz volt bennmaradni a versenyben mindkét nap. Az volt a taktikám, hogy egyszer cserélek csak kerékpárt, és ez végül bejött. A többiek is nagyon jók, de most az én formám is az. Egy hét múlva világbajnokság, meglátjuk, hogy milyen lesz a pálya. Remélem, a vb-n kevesebb lesz a sár és a bringacipelés, több lesz a technikás rész, mert azt kedvelem igazán” – mondta el Vas Kata Blanka a világkupa után.
Nagy ünneplésre tehát nem lesz ideje a legjobb magyar női kerékpárosnak, merthogy a hétvégén már következik a világbajnokság Franciaországban. Az előjelek mindenesetre elég jók honfitársunk számára.
Eredmények (a vk eredményközlője alapján):
1. Lucinda Brand (holland, Baloise Glowi Lions) 47:47 perc
2. VAS BLANKA (SD Worx-Protime) 28 másodperc hátrány
3. Puck Pieterse (holland, Fenix-Deceuninck) 38 mp h.
Bruchner Regina (MVM VESC) nem fejezte be.
A vk összetettjének végeredménye (az élcsoport):
1. Brand 350 pont
2. Fem van Empel (holland, Visma|Lease a Bike) 276
3. VAS BLANKA 253
Nyitókép: Luc Claessen / Belga Mag via AFP